Soa Márk——Anime és egyéb dolgainak blogja

2009 NyaCon – szombat

2009/08/23 · 2 hozzászólás

Egész jó nap volt szerintem, pont 8-ra értem oda és foglaltam helyet Kyss-nek mert ő tőle származott a jegyem
Várakoztam egy negyedórát mire megjött, utána elbeszéltünk egy ideig és megindult a sor.
Elmondtam Kyssifur-nak, hogy van a másik oldalon is bejárat amit lehet mi is tudnánk használni és az előttünk álló “xy Otaku” megmondta nekünk, hogy biztos nyitva lehet, ezért arra is mentünk, de mégse, viszont tettünk egy nagy kört aminek hála belebotlottunk a talán 1 km hosszú sorba de megláttuk Benyoékat akik sokkal elöbb voltak ezért beszartunk az örömtől ( XD ), közbe akik mondták a másik bejáratot őket is beengedtük elvégre fair mert ha nem megyünk egy kört nem látjuk meg benyoékat.

Itt is elég sokat beszéltünk és faintosak voltak a témák:
- Cromartie ( amiről azt hittem csak én ismerem :D )
- Needless ( amit még nem kezdtem el de beszámolókból kinézve hasonlít a gurren-lagann-ra ami azt jelenti hamar ki lesz végezve mármint megnézésileg :D )
- Egyéb anime téma és pár amv stuff

És VÉGRE 45 perc után megindult hamar a sor mivel elég közel voltunk a korlátokhoz eleve
Kysstöl elvették a 2l vizét ami a táskájában volt, ennek még mindig nem látom értelmét…

De lényeg, hogy a nagyterembe mentünk ahol az első sorokban 3 órán keresztül néztünk Anime Music Videokat, gyönyörű LENNE ha mindegyik olyan szintet minimum elért volna mint EZ
Bazdmeg komolyan ez 2008 legjobb amv-je

De eleinte lementek a vetítős ember ( ? ) kedvencei amik “érdekesek” voltak.. de nagyrészt az egész vetítési listán nézhetőek és jók voltak ezért dicséret jár (y)
Lumiék hívtak, hogy mennyek ki mert ők lusták bemenni de nem tudják milyen élmény az első sorokban orgazmust kapni :)
A vetítés lement köztük a “menstruáció” aminek meglett a hatása és elérte a 100%-os célját ( mert hát tömeg rémnek szántam :D )
Benyo haverjának tetszett is ^^ meg ha jól láttam még jó pár embernek, de a tömegnek nem annyira…
Ja és lement a “Toradora : drog x parrot amv”-m is ami szintén mindfuck

Meg volt 2 magyar mep amik őszintén szólva szerintem nézhetőek voltak

Vetítés végén Mekibe vitt az utam, egyedül mert lumiék a fangirl hadjaikkal voltak és én abból nem kértem
Közbe felhívtam kyss-t mert eszembe jutott, hogy én balfasz nem fizettem ki a jegyemet neki, szerencsére ő is a mekinél volt de mire oda értem láttam artosok egy része is vele volt, nekik köszöntem de nem mentem velük mert már KIBASZOTTUL éhes voltam ( lehetett asszem akkor 13:00 és még reggelizni se volt időm a hév miatt ) Mekinél semmi sem változott, még mindig sokan voltak és szar a kiszolgálás.

Utána visszafele mintha Velhoékat láttam volna ( később kiderült tényleg ) de én nem hagyatkozok a hihetetlen memóriámra ezért csendbe maradtam ( most perfect tactic EVAR )
Con főbejáratnál be is értem Péteréket ahol leadtam a tartozásomat és beszéltünk, és mint azt mondtam kiderült Velhoék voltak ott, de Andyme-t nem ismertem személyesen ezért bemutatkoztam utána kyss-éknek feltettem a kérdést “alumíniummal” kapcsolatban ( ezekről nem nagyon beszélhetek ugyebár komoly stúdió és privát cucc )
Közbe megjött luggi az osztrákokkal akik AMV felirattal AMV-znek, hát azé az a fux elég komoly volt de ezt Chris kifejtette.

Bementünk és ittunk, és észre vettem, hogy megjelent Ali aki a társaság talán legidősebb és legbölcsebb tagja volt mert hát ő volt a one akarom mondani a ONE
Kibe-mászkáltunk mert cigi szünetek is voltak és elkezdődött a verseny, ezért luggiékkal beültünk a nagyterembe ahol még vetítettek de később már elkezdődött a dolog.
Ezért előrébb mentünk és ott volt az art is , de már megint nem jutott hely -_-

Föld powa…

És jöjjön akkor amv értékelés:

Alinimus: The Scars Remain In Ichigo
http://www.youtube.com/watch?v=4t1D8vrlRzU

Nem lenne rossz ha nem Bleach lenne az alapanyag, mert ha már eredetit akar valaki csinálni Fehérítőből akkor nagyon össze kell szednie magát, különben az intro hosszú lett meg azzal, hogy ő nem vág narutora de bleachre és db-re azért szembetűnő 6,8/10

andyme: Perverted thoughts
http://www.animemusicvideos.org/video/164425

Decemberi darab de még mindig vicces, szép munka 8,4/10

BenyoBoy: FLCL’d
http://www.animemusicvideos.org/video/170457

Astley :D 9,5/10

CiLi: Sell Your Soul
http://www.animemusicvideos.org/video/170491

Legjobb kezdő helyet betölthette volna, ha jól tudom con versenyen még nem volt látható, a videóról meg a koncepció elég szarrá vágott mostanság de még így is összehozott egy nézhető videót 7,5/10

Dett: Before Sunrise

- nincs még link -

Jó volt, nekem tetszett 8/10

djk: What is going on here?
http://www.animemusicvideos.org/members/members_videoinfo.php?v=170988

Ez nagyon bejött, legjobb videója és jól felépítette az ismétlődő effectet is
a lip-flapek meg a 1frame-es átmenetek meg a hirtelen chibi átmenetek nem tetszettek 8,5/10

Evelius: Hellsing Ultimate OVA avagy gyakjunk nácikkal Londont ( semmi sértés nincs mert imádom ezt a témát
-nincs link-

Nem volt rossz, de annyira jó sem 7/10

Fummofu: Help your Friends
http://www.fummofu.atw.hu/help_your_friends_by_fummofu.avi

A vicc, hogy amikor kiadta akkor láttam meg a 2 évvel régebbi ugyan erre a zenére vágott dn amv-t ami jobb volt de az se volt tökéletes, de a videórol, kicsit leül meg story-ja sincs de Bunyós Pityura elmenne 6,2/10

Hanon13: Remember
http://www.youtube.com/watch?v=HvYoG98kRs8

Ezt a zenét nagyon utálom :D
Animet nem láttam de állítólag látnom kellett volna mert a készítőik ugyan azok majdnem mint a Kiddy Grade-nél
A videó érdekes, feliratok amik nem lyrics-hez tartoznak, tré de a zene, A ZENE miatt 6,5/10

Kazuko: Can you see me now, Ciel?
http://www.animemusicvideos.org/video/170469

Nice, i can’t say anymore 7,8/10

Kyssifur: Number 1
http://www.animemusicvideos.org/video/170411

Na ez volt a mezőny egyik legjobbja 10/10

Leeks: Everyday Struggle
http://www.megaupload.com/?d=Y5Q8S4SB

Nekem annyira nem tetszett, az ötlet epic de a megvalósitás kicsit lapos de ez az egész LS-re igaz :D 7/10

LuMiErE: Lumin(d)ance
http://www.animemusicvideos.org/video/169624

A kapás dance miatt született meg a Killaboy 3000… örüljek? :D 7,5/10

Ms Tifa: Kratos memories
http://hbdudu.extra.hu/Videos/Kratos_memories.wmv

Röcsöge power iz not fain but mindegy a videó olyan altató jellegű szerintem 6,5/10

Mystyk: Beautiful World
http://www.animemusicvideos.org/video/170638

Gyors vágás, drámára ami még tetszett is 8,1/10

RebA: How Do You Love Someone?
http://www.animemusicvideos.org/video/170870

Legjobb kezdő szerintem lehetett volna ő 8/10

Rhohir: The Girl Who Leapt Through Time
-nincs link-

Soa Mark: Killaboy 3000
http://www.animemusicvideos.org/video/170613

“What the hell is going on? WHAT THE HELL IS GOING ON?” 5/10

thedarkcat: Gintama, FMA, Vampire Hunter D
-nincs link-

Érdekes videó ez is 7,7/10

Trisa: Strange Story
http://forum_naruto.extra.hu/Trisa_Strange_Story.mp4

It’s really strange 7/10

Yakumo: Still inside
http://www.animemusicvideos.org/video/170622

A zene kurva nagy az editálás is kivéve a minőség pedig jobb is lehetne de hát majd lesz jobbis :) 8,5/10

Zsella: Get your sexy on
http://www.animemusicvideos.org/video/170871

Tibi lake = POP zene megerőszakolása
Videó nem lesz fav… 5,7/10

3.sír: Returner
http://www.animemusicvideos.org/video/164350

Ez is decemberi amv, amit akkor azért zártak ki mert kis időre bevillant a televízió védjegye, eléggé meglett szopatva így de a videó kurva jó 9,8/10

2.Shinz: City Of Sinergy
http://www.animemusicvideos.org/video/170528

Megérdemli a helyét mert kurva jó lett 10/10

1.Jaaku: Evangelion Complex
http://www.animemusicvideos.org/video/170675

Az NGE valódi értelme O_O 10/10

1.Velho: Black Music Club
http://www.animemusicvideos.org/video/170975

Ezzel mennyi meló lehetett bazz :D 11/10

Utána mászkáltunk mindenfelé kyssifurral és megint találkoztam lumiékkel akik kiakartak rángatni tru-ékhoz de nem akartam szívni most se : ( de “Üdvözöl bazdmeg” <3 u 2 ^^
És eredmény hirdetésre beültünk ahol anime vetítés ment utána nagyon sok random anime bemutató, és lement pár amv is de nagyon elhúzták, először volt rajzverseny díjátadója aminek 60% durva bakizás volt, utána fanfic és eljött az AMV ahol a 4 top 3+1-es amv-s megkapta a díját és a legjobb kezdő is, és a közönségdíjas akinek kilétét nem tudtam, hogy Király Sanyinak hívják O_o ja vagy, hogy Troll acc-omrol neveztem, ja már értem. De mindképp sokkot kaptam már a gay charactertöl akit kaptam ajándékba de volt jó is a csomgban egy oklevél és egy Super Mario-s gomba amitöl elérzékenyültem :D

Aztán kimentünk és 2 órán át beszéltünk, utána mentem haza

Összességében ez a con jó volt csak vetítésnél nem baszták volna el azt a hang kezelést

→ 2 hozzászólásKategóriák: AMV · Anime · Minden
Tagged: , ,

AMV – An Armcannon to Pierce the Heavens

2009/08/13 · Szólj hozzá

Lol :D

→ Leave a CommentKategóriák: AMV · Minden
Tagged: ,

Ezt látni kell

2009/08/09 · Szólj hozzá

Tegnap találtam és azóta újra-és-újra lejátszom mert olyan szép és kidolgozott : )
Szerintem év sentimentalja

→ Leave a CommentKategóriák: AMV · Minden
Tagged:

Kimi ga Nozomu Eien

2009/08/03 · 1 hozzászólás


Bazzzzzzmeeeeeeg
Na így kell kinéznie egy romantikus animenek!
2. résznél tartok és már volt kekszelés is
10/10!

→ 1 hozzászólásKategóriák: Anime · Minden
Tagged:

Re: Amnézia

2009/07/28 · 5 hozzászólás

Ma egy nap alatt ( asszem 6-7 óra alatt ) újra neki vágtam és sikerült

Bizonyíték ( nem hiszek a spoilerekben mert ezt akkor is lehet élvezni ha tudjuk ki a főgenya :) )

( Dianos-t nem idéztem meg mert ratyi de ő 100%-ig )

Jó játék volt 10/10

→ 5 hozzászólásKategóriák: Minden
Tagged:

Home szvíííííííííííííít home és játék “élmény”

2009/07/27 · 1 hozzászólás

Hazajöttem tegnap csak már nem bírtam ki, hogy ne jászak az Amnézia c. magyar rpg-vel
ez egy pár órás játék és megkel mondjam nagyon lekötött

Ez a 2. RPG amivel játszottam mert első az a KotOR volt ami még mindig az epicség úttörője ( legalábbis az első a második az…. gyeprefosásás :| komolyan fő gonosz Lord Nihilus 2 csapással összeesik és 2 héten keresztül azt mondják Ő a “NAGY” ( mondjuk ez igaz :D ) és a “Rettenthetetlen” világ uralomra törő GONOSZ aki elsöpri és sötétség alá vonja az egész univerzumot!
ja és van egy roncsa ami lebeg és már csak az 1/3-a van meg… és én 2x belevágtam és össze-esett… vagy lehet a menő nevem volt az oka ? :D ( YAAAAAAY MY MUDKIPZ!!!!! ) ) de visszatérve amnéziára

Még 3x-i újra kezdés és befejezés után se tudtam eljutni a legjobb befejezésig mert itt mindenkit kikel nyírni még az a ribanc is ellenem van O_o

Legnagyobb baj az, hogy akkor derül ki, hogy ki az Őrült a csapatomban amikor már felfejlesztettem level 40-re és ez… nagyon fáj, de mind1 még ma neki esek megint vagy inkább ha befejeztem az FSN-es amv track-emet Benyo mep-jébe

→ 1 hozzászólásKategóriák: Minden
Tagged:

Szünetelés :)

2009/07/19 · 1 hozzászólás

Július 20-26. addig is a FLAME!!!!!!! legyen veletek ;)

→ 1 hozzászólásKategóriák: Minden
Tagged:

Rebuild of EVA Movie 1.02

2009/07/17 · Szólj hozzá

Bár kamerás felvételről, de így is meglett nézve az új Evangelion film
és még mindig az a belátásom, hogy az eredeti sorozat sokkal jobb volt ez meg csak amv-nek jó ( persze majd ha kijön egy normális minőségű :D ) meg az új jeleneteiért.

Az új szereplő? Leszerepel, de ezt szerintem mindenki előre tudta mert eléggé röhejes lenne egy új hús pantyshot Rei és Asuka epicness-sége mellé.
Ami nagyon tetszett az az volt amikor Unit-01 kibelezi a haverja mecháját
Az gyönyörű volt ; (

Tehát nem volt annyira jó film de nem is volt rossz, szerintem nézhető darab

→ Leave a CommentKategóriák: Anime · Minden
Tagged: ,

AMV Ajánló: We Need You!, Watchmenchi

2009/07/14 · Szólj hozzá


eddig 2009 videója véleményem szerint
ORG LINK

És levezető trailer videónak Watchmenchi
nagyon igényes volt a készítője a + photoshoppolással és a remek ötleteivel 10/10

→ Leave a CommentKategóriák: AMV · Minden
Tagged: ,

Videoplayer Reloaded

2009/07/11 · Szólj hozzá

Nem volt idén szó még a blogban a bálna vadászatomról úgyhogy szükségesnek éreztem egy bejegyzést MEGINT

Az új funkcióknak “hála” most már a régebbi videók is elérhetőek ha egy videó valami szót tartalmaz ami hasonlít a régebbire, így sok funny, szexi videót találtam
Pl: feltöltöttem az Ouch my ball’s! c. videómat és elég sok response jött rá…

mint ez http://www.videoplayer.hu/videos/play/390673
“szerintem nem lett a legjobb…
jah és aki nem érti a történetet írjon komit xD
szavazz és kömizz ^__^
thx
saját :] “
- Legalább bevallja
- Saját műve
- Nuku történet és most meg kérdeztem tehát még editálni fogom a bejegyzést

Tehát ennyire fejlődött legalább ez a videómegosztó közösség, hogy bevallják, hogy ez nem a legeslegjobb videó A VILÁGON, deeeeeeee EZ MI A ?! http://www.videoplayer.hu/videos/play/372188
Csitaboom O_O….
Ja és meglepőve vettem észre, hogy van egy nagyon sok tagot magába ölelő DBZ videó grupe(vagy gruppen)
http://www.videoplayer.hu/videos/play/390906 huuu de vicces! mindjárt magömlésem lesz férfi létemre!
No de legalább váltakoznak a jelenetek, de akkor se vagyok kiváncsi a készitő nevére az audiovizuális “élmény” közben :D

Oh end disz iz oridzsinál enimésön http://www.videoplayer.hu/videos/play/388684 kemény pöcs : |
http://www.videoplayer.hu/videos/play/384940 és minőségi trailer karib tenger kalózaira ;)
( luggi pályafutása veszélyben van e mellett! )
http://www.videoplayer.hu/videos/play/384960 Ez szemétség pedig azt hittem én vágtam először a VILÁGON a haruhi 2. évadábol… de mondjuk ez így is van mert én 27.-én publikáltam ^^ de az a zene… esküszöm én egymagamban jobb zenét komponálok mint ez az…”izé”
http://www.videoplayer.hu/videos/play/389707 és Naruto se maradhat ki, ja de ez Sakura!
és ugyan azok a jelenetek de hát magukat égetik vele, hogy 220 részből már mindent szarrá vágtak
a maskok viszont jók de mit ér a technika ha már nincs semmi feelingje?

Ez a legnagyobb baj az amv világban, hogy már nem értik mi a használható téma és mi nem
és ha valaki felmutat valamit azt csak lenézik de ha szászke kolbászat mutogatják akkor MÉG MINDIG többet adnak rá mint GAR-ságokra -_-

ja és kaptam ma kommentet YouTube-on a H˘L-t fikázó videómra :D
( 2008 sakuracon közönség díjasa Reggelizz ne Háborúzz )
“öcsémXD na igen az ilyen viták szánalmasak ő is keményen megdolgozott, hogy olyan jó legyen az amv- jeXD most mért kell fikázni. egyszer ő is lehet boldog, hogy ilyen kitüntetést kapotXD ha ennyira akarsz te is nyerni öltöz be vagy mit tom énXD az idein én beöltözök hiyori 4 everXD amúgy nem bántani akartalak csak most ő lett a szerencsés ez verseny néha el kell fogadni a veszteséget ennyi kész pasz nudli”
Nem én a bátyád lehetek maximum,,,ő nem dolgoztatta meg keményen az agyát mert szar a zene : P,,,ő soha nem lehet boldog mert retardált,,,rühellem a cosplayt,,,én meg kula bácsinak öltözök be!,,,de nagyon is megbántottál…annyira, hogy bejegyzést csináltam,,,ez nem veszteség, ez BŰN,,,O_o

→ Leave a CommentKategóriák: AMV · Anime · Minden
Tagged: