Én ***** Márk engedélyezek egy bejegyzést az Excel Saga animeröl!
Ez az anime kb olyan mintha 26 részben nézném meg az FLCL-t
vagyis nem mert ez előbb jelent meg mint a Cooly ( pontosabban 1 hónappal a befejezése után indult el a FLCL ) viszont nem tud teljesen nyomába érni még akkor sem ha rendes hosszúságú
Na de az animeröl, én szó szerint összeszartam magamat, ilyen eredeti és humoros sorozatot ritkán látok, és J.C. Staffet is bemutatja, hogy már akkor milyen primitív volt 8D
Ja és minden szereplőt kedveltem ami animenél nagy szó, mindegyiknek meg volt a maga jelleme és karakter “dizájnja” ( nem úgy mint a Chaos,hEad-ben ahol mindenki tök ugyan úgy néz ki… )
Végszónak annyit, hogy ezt az animet bármikor megtudom nézni és örök helye lesz a kedvenceim között
Ma végignéztem egyhuzamban ezt is és nem azért mert olyan “jó” mert ennek az anime-nek még léteznie se kéne!
Mi volt a bajom? Először is pozitív élménynek mondható, hogy 12 részes, pedig démoni lényekről van szó és azt húzni szokták mint a rétes tésztát… tudom, hogy nehéz a témából ujjat kihozni de akkor is könyörgöm miért kell több animeböl ( meg játékból ) lopni?
Láttam belőle egy az egyben copy/paste-zott dolgokat az
- InuYasha-bol ( a szörnyek kifejezetten hasonlítanak )
- Half Life-bol ( Headcrab O_o )
- Hellsing-böl ( zombik )
- Neon Genesis Evangelion-bol ( Kaoru-kun a molesztáló 8D )
- FullMetal Alchemist
- Tengen Toppa Gurren Lagann
Történet kezdésnél újra Haruhi módot láttam, mert hát ezt a nem-normális story kezdési módot mindenhol meg kell csinálni még akkor is ha egy egész rész tök ugyan olyan lesz mint az 2. rész
Ja és a story!
Egy lepke mániás kis gyerek rá talál a Vatikánban egy vörös kőre amit “Death Stone”-nak hívnak (aztarohadtkurva O_O ) utána indokolatlan módon előjönnek ilyen szörnyillák akik megölik az embereket és mivel az áldozatok akkor már hullák ezért ZOMBIKKÁ változnak egy kis démoni fej nagyságú szörny segítségével… ( headcrab )
És ez az alap story : |
Már nem azért de én egy olyan indokkal néztem meg ezt, hogy ez “2008 animeje”… EZ… EGY… NAGY KUPAC csillag-csillag-csillag-csillag
És igen közbe van a két főszereplő között egy cuki kapcsolat miközben az egyiknek hozzá kell mennie egy faszkalapba aki nagyon érdekes szexuális kapcsolatba van a fehér-görényekkel O________o….
Számomra ez az anime a 10-böl csak 6 pontot szerzett a poki-zabálás miatt
Kedves Hipó nerd-ök!
Lehet, hogy van köztetek értelmes, normális ember de ma bizonyítani fogom a többségetek igénytelenségét!
Ma megint baszogatott egy random pöcs msn-en… eredmény:
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
letiltottál te szemét?
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
x3
Soa Márk üzenete:
YABBA MY ICING
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
what?

beszélj érthetően
Soa Márk üzenete:
WHÁHÁHÁÁÁÁÁÁ
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
Xd
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
x3
Soa Márk üzenete:
http://www.youtube.com/watch?v=nGNW7o7JTP0
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
már az eleje hülyeség…
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
x3
Soa Márk üzenete:
nem ez művészet : )
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
csak a hipósok nm értik meg
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
-.-

barom
Soa Márk üzenete:
: | fail
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
V2
Soa Márk üzenete:
Ju mászt dáj ;D
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
Die Mother Fucker Die
Soa Márk üzenete:
Niggaz ain’t kool :/
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
-.-
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
sieg

h1h2h3
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
hy

Csá

de

lol
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
ügyes vagy! komolyan nem is tudom hány emotikonod van még
Soa Márk üzenete:
de látom kis 13 éves pöcsként nem jut eszedbe semmi normális “oltás”
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
rasszista vok úgyhogy van bőven
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
annyáddal szórakozzál
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
az ágyban
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
x3
Soa Márk üzenete:
én is rasszista vagyok : ) nem szeretem a zsidókat : P főleg a te fajtádat
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
héé

neked most mi bajod
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
én nem vok zsidó
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
mint te
Soa Márk üzenete:
az, hogy élsz
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
monták már
Soa Márk üzenete:
gondoltam 8D
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
de azok cigányok mint anyád
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
muterom nem cigány, ő fehér
Soa Márk üzenete:
és apám is fehér
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
azta rohadt komunista apádat
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
komcsik fehérek
Soa Márk üzenete:
fehér és a vörös nem ugyan az
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
csak imádnak melózni
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kiac
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
stereted pedobeart? :3
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
anyád cigány apád komcsi testvéred EMO-s te pedig zsidó vagy
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
hö?
Soa Márk üzenete:
nincs testvérem, apám tisztességes vállalkozó, anyám meg cigány fóbiás, te meg egy ratyi bleach tard vagy
Soa Márk üzenete:
aki nem ismeri a legalapabb alakokat sem
Soa Márk üzenete:
mint pedobeart
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
hö?
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
én nem ismerek ilyen nyomorékokat
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
csak téged

xd

DX
Soa Márk üzenete:
én nem vagyok nyomorék, én epikus vagyok, de te egyike vagy a legszánalmasabb szubkulturának ami valaha létezett
Soa Márk üzenete:
a Bleachnek : |
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
barom
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
figy
Soa Márk üzenete:
erröl beszéltem
Soa Márk üzenete:
Puncigo és a haverok
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
azért mert én anime fanos vok akkor ez van
Soa Márk üzenete:
Ganajtúró nincs ott?
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
neked mi a bajod ezzel
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
nem

te nem vagy benne
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
de a bleach nem érdemli meg, hogy animenek hívják mert egy vontatottt filler
Soa Márk üzenete:
meg eleve homoszexuális mint a fanjaik
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
te komolyan EMO-s vagy
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
látszik a képeden
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
mióta?
Soa Márk üzenete:
oh Haruhira gondolsz?
Soa Márk üzenete:
ez csak egy fanart
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
nem
Soa Márk üzenete:
de nagyon örülnék ha megtörénne
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
anyád pinájára
Soa Márk üzenete:
ejj miklesznek itt Bleach, DN, mi lesz a következő? Naruto? 8D
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kiac
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
mibaj a Death Notal?
Soa Márk üzenete:
szar : | 25. rész után leül
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
ez van ezt kell szeretni
Soa Márk üzenete:
nem kell AZT szeretni
Soa Márk üzenete:
nézznek mást
Soa Márk üzenete:
mint mondjuk Gurren-Lagann-t 8D
Soa Márk üzenete:
vagy Great Teacher Onizukát
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
neked a Gravitation a kedvenced sztem
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
x3
Soa Márk üzenete:
nem nézek animax-et
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
ez van
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
ja bocs
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
vasárnap van
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
kurva nagy poénjaid vannak
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
^.^

bee
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
x3
Soa Márk üzenete:
:-O neked is van haruhis képed?
Soa Márk üzenete:
oh de BUZII VAGY
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
bocs

apáddal összekevertél
Soa Márk üzenete:
nwki nincs msn-je : |
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
telivok Hentais képekkel
Soa Márk üzenete:
büszke lehetsz magadra.. kébzelem milyen lehet az a valóságban : ) No friend, No feelings, No love, No life
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
4. nincs csak
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
Gondoltam
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) a következőt küldi:
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
nesze

élvezkgy
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
*
* Nem sikerült fogadni a fájlt („1194776082799fbo1.jpg”) bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) nevű partnerétől.
*
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
x3
Soa Márk üzenete:
nem fogadok el szemetet
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) a következőt küldi:
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
akk ez
*
* Nem sikerült fogadni a fájlt („05.jpg”) bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) nevű partnerétől.
*
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
úgy szintén
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
te tényleg buzi vagy
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
adnám neked a pornót erre nemfogadod el
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Soa Márk üzenete:
mert én nem nézek már pornót az ilyesmiböl már rég kinőttem
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
az jó

én már élőben nyomom
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
NYOMOM
Soa Márk üzenete:
behelyezed a 3 centist?
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
mi?rollad van szó?szoljál!
bkora@citromail.hu (E-mail címe nincs megerősítve) üzenete:
kac
Naruto, Bleach ezek mind általános dobott szarok, de amiket mostanába írtottam ki a gépemröl:
- K-ON
Ebbe nem néztem bele de MAL-on volt egy ajánló és nagyon összehasonlitható volt a Lucky (SZAR)-al
Tehát…
- Toradora
Hogy ez mekkora egy.. áh minek beszéljek? úgyis mindenki oda van az overused DOG, SHUT UP, tag-es Kis Picsa Seeiyu-tol aki szerintem nem is WIN ( ja és ha már igénytelen röviditések akkor a WIN-röl nekem a WINdows kék halál jut ebben a helyzetben az eszembe )
És az eredetisége… hmm Én kimegyek a WC-re és a mostani Blikk-et a végbélnyílásom, tisztítására fordítom
ezzel többet mondtam mint az egész anime! Szóval csak azt tudom mondani, ne nézzétek meg, nézzetek inkább Haruhit mert az egy eredeti szar nem úgy mint egy Végtelen-Sablont-Használó-Kugi-Fos ami csak idegőrlőnek jó